Mint már korábban írtam, Taquile sziget jellegzetességére már a hajón felhívják a figyelmünket. Minden férfi ugyanis maga köti itt a sapkáját, melynek jelentése van: a piros sapka a házas emberek fejdísze, a színes, de nagyrészt fehér pedig a szingliké. Az egész apró kisfiúknak is van már fehér sapija, de valószínűleg ezt még nem ők kötik. :)
Van egy általános meleg "hivatali" sapkájuk is, ami nagyon színes és mintás, tényleg gyögyörű és legalább két hónap elkészíteni.
Egyébként ők is nyomják a szelfiket, nem csak mi ! :)
A férfiak és a nők egyaránt képesek minden szabadidejükben kötni. A hajónk tetején is volt egy ilyen bácsi. A nők nem hordanak sapkát. Nekik egy szinte bokáig érő fekete lepelt kell hordani a fejükön, melynek színes bojtok vannak a végein. A hajadon nők elképesztő színesen öltöznek. Rikító szoknyák és felsők. A már házas nők is így tesznek, de nyílvános megjelenésnél a színes-réteges öltözetükre rávesznek plusz egy fekete réteget is.
A kislányok minden nap olyanok, mintha ünneplőbe járnának. Gondosan megtervezett ruhák ezek. Látjuk reggel, ahogy ezek a szorgos növendékek apró színes tüneményként hullámzanak a taquilei dimbes-dombos vidék egyetlen utcáján az iskola felé. Papagáj színű szoknyák, hófehér pulcsik apró fehér csillogó kövekkel, díszes és vastag hajgumik, melyek összefogják a vastag koromfekete hajzuhatagokat. Minden nő, legyen kicsi vagy nagy, bőrszínű "leggings"-t visel, mely megvédi a lábukat a viszonylag kemény naplemente utáni hideg időtől. Ez az állítás ugyan megcáfolni látszódik, mikor tekintetünk lábfejükhöz érkezik. Kivétel nélkül minden nő nyitott szandálban sétál télen-nyáron. Valószínűleg komoly rinocérosz bőrt növesztettek az évek során, ha nem fáznak így.
Mindenki kivétel nélkül mosolyog és köszön ezen a mesebeli szigeten. Nem véletlen, hisz mi vagyunk az egyetlenek, akik itt aszanak ma este. Inez felvezet minket a házhoz, ahova apró és lassú léptekkel követjük őt. Nem mintha nem lehetne megpróbálni szaladni, de figyelünk a tapasztaltra. Nincs vízszint, csak fel vagy le. A szinte vadonat új "macskaköves" út, mely nagy büszkeségük, 2001-2004-ig épült. Ezen könnyebb a séta, mint előtte lehetett. Határozott szintkülönbségeket kell elképzelni, hisz az egész sziget jóformán egy hegy.
Kisvártatva felérünk az amúgy frissen már a booking.com-ra felpakolt házhoz. Mindenfelé tehenek, birkák legelnek, egy cica szalad át előttünk, újabb mesebeli kis falu. Ez tényleg a béke szigete. Nem igazán történik semmi, teljes a kikapcsolódás. Nincs villanyáram, csak a támogatásokból készült napelemek dolgoznak, este így lehetőség van minden szobában ledvilágításra is. Azonban nem annyira akar fenn maradni senki sötétedés után a kutyahidegben. Minden kisgyerek este fél8-kor nyugovóra tér leckeírás és mosogatás után. Az itteni két kislány nagyon boldog, hogy a falu kb. 3 túristákat fogadó helye közül ők az egyik, mert azóta van melegvíz is, így a fürdés sokkal boldogságosabb lehet. Mi persze - miután megnéztük (és felvásároltuk) a család női tagjai által felsorakoztatott pulcsikat, sálakat, coca levél tartó szütyőket, karkötőket - fagyoskodva elbújunk odúinkba, de csak míg a fiatalabb hiperaktív kislány táncra és énekre nem csábít minket.
Tanít kecsuául, énekel nekünk angyali hangon templomi dalokat, kezet összecsapó, lábbal dobbantó és pörgő körtáncra invitál. Hogy máshogy telhetne egy tökéletes este Taquilén?
Tanítsunk mi is valamit! Tavaszi szél - Freddy Mercury után szabadon - vetem fel. Csodás kiejtéssel és elképesztő memóriával rendelkezik ez a kislány, el is énekeljük párszor a dalt. Megtapsoljuk. Szégyenlős, de boldog. A 4 színű tollat, amit Mária ad neki ajándékba nagy szeretettel fogad, és közli, hogy megy eldugja a testvére elől. :)
Az alvás pedig így zajlott: sapka, kesztyű ès minden mozdítható ruhadarab.
Ilyen kis egyszerű mini közösség ez. 2000 lakos ha van összesen a szigeten és nem akar innen elmenni senki. A párválasztás érdekes lehet, ugyanis a szigeten kívüli nővel férfi például csak akkor házasodhat, ha az illető ismeri a taquilei kötésmintát. Valljuk be ez elég kizáró ok. :)
Másnap meghódítjuk a négyezres csúcsot. A kilátás a Titicaca tóra körbe fantasztikus. Ez után megnézzük a főteret, mely egy szövőműhelynek és hozzá tartozó helyi termékeket áruló néniknek és bácsiknak ad helyet. Előző nap megtudtuk, hogy különböző korban megfelelő szinteket kell elérniük a kislányoknak és kisfiúknak egyaránt. Előszőr karkötőt kell tudni csinálni, a legkomolyabb szintet pedig 18 éves korukra kell elérniük. Ekkor már a lányok bonyolult mintájú sálakat, öveket is képesek készíteni. 25-30 éves koruk közt házasodnak általában.
Snickers ajtófélfa? :P
A házhoz visszatérve még megebédelünk a finom quinoa levesből, majd Inezzel az élen útra kelünk a kikötőbe. Végtelen meredek utak következnek, majd a búcsúpuszi vendéglátónknak. 3 órás hajó utunk visszavezet Puno-ba.
